Tágra nyitott ablak várta mikor belépett a szinte beszélő, de üres szobába, pokhálókkal szembesült. A szoba hivogatta. Óvatosan lépkedett, fülelt, minden neszre figyelmes volt. A padló recsegett, ropogott léptei alatt, mintha az idő, köszönt volna vissza neki. Az idő ami már elmúlt, de mégis ott van. Belépett abba a szobába ahol régen tágra zárt szemekkel várta a felnötté válás édes-keserű perceit.Egy puha bárány börre telepedett le az ablak alá, és csak nézett, nézett kifele-néha azon vette észre magát, hogy könnybe lábadt szemekkel álomba szenderült.
Az ajtó teljesen hátra nyílt, de nem csapódott a falnak, valami megállította. Azon töprengett, hogy megnézze vagy fogadja el, hogy valami hozzásegitette ahhoz, hogy a az ajtó ne csapódjon nagyot. Az ajtóból hátra nézett. Felszűrődött a fény a az előszoba fénye. Karba tett kézzel megállt még egy kicsit.Úgy döntött megáll nem nézi meg miben akadt meg a hatalmas, ütött kopott fa ajtó.Majdnem az ablahoz ért amikor amikor zörejt hallott az üres szobában, Megállt egy pillanatra és hallagatta a csendet. Azt a csendet amely a legzajosabbnak tünt neki akkor. Még egy kevés volt az ablakig. Figyelt. Látta, hogy csak egyedül van még mindig a szobában, nagyot sóhajtott, az izgalomtól verejtékező homlokát letörölte, és haladt tovább. Vállát barna, narancssárga kendő boritotta. Igy már ősz végén elkelt az is. Apró lépésekkel haladt tovább. A padló ugyanúgy recsegett a léptei alatt. Elmosolyodott. Elért az ablakhoz. Jóhogy sötét volt már kint, az ablak elött magasba növekedő diófa ágai között azért beszűrödött a hold fénye. Egy veréb didergett az ablak párkényon. Üdvözölték egymást pedig úgy tünt mintha megijedtek volna egymástól. Ki tudja ki jobban. a Veréb vagy ő.Sikerült becsukni az ablakot. A párkányra ülve kicsit megpihent a nagy munka után, felszökött a széles ablakpárkányra, hogy ücsörögjön ott egy kicsit.Akkor vette észre, hogy a kissé poros padló rései között fény szivárog. Megint elmosolyodott. Lehasalt a padlóra és kukcskált. Gyerekként nem volt szabad ezt tegye, mert megszidták, hogyha kivasalt, kikeményitett ruháját összemocskolta és porcicák diszitették.Semmit nem látott, csak egy hamutálat a szalon teázó asztalán, gondosan elkészített csipkén, mely dádanyája keze munkáját dícséri.Visszalépkedett az ablakhoz, és könyökölni kezdett az ablakpárkányon. Rég nem hallott kakukkos óra szólalt meg. Majdnem éjfél volt. Az ő szemére még nem ültek álommanók. Eldöntötte ott alszik majd abban a szobában. Igen ám de hol is? A sarok fele idult. Sötét volt. Arra gondolt, fényre lenne szüksége. De mégse-gondolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése