Napok óta nem írtam, nem kifogásokat keresek, csak egyszerűen figyeltem. Figyeltem mi történik a világban, mi történik velem és azokkal az emberekkel akik fontosak számomra.Egyszerre fura, döbbenetes és meglepő.De érdekes az élet attól még megy tovább, ugyanúgy felkel és lenyugszik a Nap, van csillag az égen, és néha-néha egy-egy torzult mosollyal ami őszinteséget akar árasztani magából-olyannal is szembemegy az ember. Gyakran mondogatják, hogy mosolyogjak hisz attól másnak is jókedve lesz. A leggyakrabban jön is, de azért mégis becsúszik egy két olyan pillanat amikor éppen nem.sokszor Van egy mondás tudjátok, hogy nem az az erős aki tombol hanem az, aki mosolyog. Na és hátha a mosoly mosolyt vonz.Néha sikerül és néha nem.
A tv távirányítóját csak amúgy nyomkodom keresve azokat a csatornákat ahol a hirek nem morbid hírek, ahol nem gazdasági válságról és az ország összeomlásáról van szó, vagy éppen valami katasztrófa még katasztrofábban való előadásáról.Kevés ilyen van.Sokan vagyunk közülünk akik nem tudunk ettől elvonatkoztatni, és megfertőzzük, befertőzzük magunk életét is.Mert milyen gyengék vagyunk olykor, hagyjuk, hogy dolgok eltántorítsanak, nem éljük meg a jelen pillanat szépségét, hanem rohanunk és kergetjük a jövőt elfeledve azt, hogy a mostnak van igazán szépsége.Megélve ezt, tesszük széppé azt amit majdan jövőnknek nevezünk, és egykoron múltként tekintünk rá vissza. Olyan múltnak melyért érdemes volt a jelenben élni.
Az a pillanat ami MOST van azt holnap már nem fog visszatérni, nem vár és késő lehet, késő lehet kimondani,elmondani,megtenni.Az édes keserűvé válhat, és a cukor vagy a méz van amikor már nem oldódik a keserűség zamatában.
Mindenki rohan, teper és hajt körülöttem: az orvos, a mérnök, a szomszéd, a rokon, a kolléga, a társ és a család. Olykor ordítózva bírnám öket figyelemre, megálljt intve, hogy értsék már meg: MOST!!! Most van az, hogy megértsd, hogy miért nyújsd ki a kezed, és nem holnap, most van az amikor lépj és ne majd,most van az amikor menj és ne majd aztán, most van az amikor szükség van rád és nem majd egyszer. Lehet, hogy a mostért embert megpróbáltató kezdeményezéseket kell tennünk, viszont értéke felbecsülhetetlen.
Ez a pillanat nem a másik!
Kaptam valamit.Te is kaptál valamit.Nevezzük lehetőségnek.Rajtam állt,hogy mit kezdek vele!Megragadtam! Te mit kezdesz vele? Megragadod?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csak úgy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csak úgy. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. október 12., kedd
2010. szeptember 20., hétfő
Kapocs
Egyik kutya mási eb, viszont a leghűségesebb barát. Saját kutyám sosem volt. Viszont tudom, hogy egyszer lesz. Most sincs, viszont van egy aki kutyamódra ügyesen beférkőzött a szívem egyik zugába.Mindigis úgy gondoltam, hogy egy kisebb termetű eb válik a kedvenccé, de ez az elmélet megdőlt. Ez a német juhász úgy tud az emberre nézni, hogy egyenesen elolvad, olyan biztonságot nyújt, hogy jöhet a legnagyobb ellenség is, és annyira meghallgat mint a lejobb lélekbúvár, és szinte egy mozdulatával, egy érintésével kapott a leggyorsabb megoldást az adott problémára.És nem beszélve arról, hogy annyira tud udvarolni, mint ahogyan a legnagyobb Cassanova sem teszi.Hiányzik!
``Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit ismersz. Hazug próféták, és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak -e vonzalom miatt, s ezt mondják: - Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! önző, rideg fráter!"- ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan a kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngeség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért -te sétálj a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt." (Márai Sándor)
2010. szeptember 19., vasárnap
Beszélgetések margójára
``Megfordulok az ágyban, hátha eljön még a jótékony álom.Mosolygok a a gondolaton, mert tudom, hogy elszállt már.Hallgatom a csendet melyet, időról időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele.Megsimogatom megfogom a kezét, de vigyázok ne ébredjen fel.
A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások,ölelések, cirógatások.Még lassan forog az agyam. Felkelek az ágyból, a telefonom világítása segít, hogy összeszedjem a ruhámat. A vérnyomásom a béka feneke alatt. Elbotorkálok a konyháig. A szemben lévő ablakok még sötétek, az emberek alszanak.Következő korty kávé.Az égbolt felhős, nem fog sütni a nap.Sokan mondják, hogy muszáj változtatni.Egy út megléte nem jelenti a szabadság meglétét. Két út között már lehet választani.Eleve nem lehet mindenki boldog, az csak keveseknek jár. A párom még alszik.Az álom manói körülölelik.Felöltözöm. Közben hallom, hogy a páromnál a manók már szedelőzködnek.Minden embernek vannak rituáléi.Nálunk az, hogy mikor reggel előjön a hálószobából én már várom őt. Átöleljük egymást, hozzásimulunk egymáshoz, érzem rajta az alvás melegét, visszaölel, megkérdezzük egymástól, hogy aludt a másik,megborzolom a haját, majd megcsókoljuk egymást, és ölelkezve megyünk a konyhába.Ő is kávét főz, majd teázik, megkérdezi, hogy bevettem e a vitaminokat, közben elmeséli, hogy mit álmodott. Szépek ezek a reggeli intim pillanatok.Elmondom, hogy ma mi vár rám, merre megyek, és ő is megteszi.Kapkodva-csapkodva soha nem lehet jó döntést hozni.Ezért fontos minden helyzetben az éberség megléte.Elköszönök a páromtól, megcsókolom, elmondom neki, hogy vigyázzon magára, bezárom az ajtót, és éberen, mosolyogva elindulok háborúzni...`` mondá Csernus.
Csak csajok című hétvégén a közös rituálék kibeszéléséről, elbeszéléséről volt szó.
Szükség van arra amikor hiszed és érzed, hogy a kettő egyben zeng, és a kettő eggyé válik, de mégis megmarad a Te meg az Én

2010. szeptember 17., péntek
Jó reggelt!
“ Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid. ”
Szép holnap....szép ma
Szép holnap...ezzel a gondolattal ültem az álomhintóba késő este kellemes meglepetések után.Mostmár újra hiszem, hogy az amit az ember meg akar valósítani az mindig sikerül, csak hinnünk kell benne, hinnünk kell benne gyermekien, alázatosan és baratáságosan.Mintha álmunk,vágyunk barátunk volna.No de természetesen ne várjuk azt sem, hogy minden sültgalambként fog ölünkbe pottyanni. És az egyszer fent után sem biztos, hogy egyszer lent jön!
Szép holnap!
Szép holnap!
2010. február 3., szerda
2009. november 25., szerda
Célok
Az élet cél nélküli... és ebben rejlik a szépsége!
Ha az életnek lenne célja, a dolgok nem lennének olyan csodálatosak, mert egy nap eljutnál a legvégére, és azután már minden unalmas lenne. Csak ismétlés és ismétlés és ismétlés lenne; ugyanaz a monoton állapot folytatódna - és az élet irtózik a monotóniától. Folyton új célokat teremt - mert egy sincs neki! Amint eljutottál egy bizonyos állapotba, az élet egy másik célt ad. A horizont szüntelenül ott fut előtted; sosem éred el, mindig úton vagy - mindig közeledsz, mindig csak közeledsz. És ha ezt megérted, az elme minden feszültsége eltűnik, mert a feszültség a célkeresés, a valahová eljutás igénye.
Az elme szüntelenül valamilyen megérkezés után sóvárog, és az élet szüntelen elindulás és megérkezés - megérkezés csupán azért, hogy azután újra elindulhassunk. Sosincs vége. Sosem tökéletes, és ebben rejlik a tökéletessége. Dinamikus folyamat, nem egy halott, statikus dolog.
Az élet nem mozdulatlan - áramlik és áramlik, és nincs túlpart. Amint ezt megérted, elkezded élvezni magát az utazást. Minden lépés egy cél, és nincs cél. Ez a megértés, ha egyszer leülepszik legbenső magodban, ellazít majd. Akkor nincs többé feszültség, mert nincs hová menni, vagyis nem tudsz eltévedni sem.
OSHO
Én leírtam, céljaim.Gondolkodj azon, hogy te megtetted? Ha nem soha sem késő!

2009. október 6., kedd
Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)