Pillanatok a télből

Amikor mindenki úgy  gondolja, hogy minden pihen, minden gyűjti az erejét a tavaszi megújulásra, én mindg kivételt vagyok, én pörgök. Pörögni jóóóóóóó.Ime néhány pillanat a pörgős téli napokból

Amikor azon gondolkodunk, hogy mink nincs, sosem feledjük el azt amink van. Van amiből erőt merítsünk és menjünk tovább, menjünk előre, ne nézzünk hátra csak mindig, mindig előre.

Hogy ez a Márai....

“Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok percét a renkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.”
(Márai Sándor: Füves könyv)

“Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.
 Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.” (Márai Sándor: A négy évszak – December)

Advent-avagy a várakozás megszentelése

Nem tudom mi tortent, de most eppen nem jon ossze sehogysem, hogy ekezetekkel irjak,igyhat fogadjatok szeretettel ekezetek nelkul is.A varakozas megszentelese tovabb folytatodott csalad reszere asztali dekoraciok keszitesevel.

Ezt  tettuk otthon a kavezo asztalra

Ezt kapta az egyik Nagyi

Ezt kapta a masik  Nagyi.

Nagy volt am az orom. Na de errol szolnak az unnepek.

Fogadjatok szeretettel ti is, legyen meghitt az Unnepetek kinek kinek a maga modjan, ugy ahogy a lelke megkivanja.

Advent-avagy a várakozás megszentelése

November 29-én,vasárnap Advent első vasárnapján úkójra meggyújtottuk az idéni adventi koszorún az első gyertyát.Gyertyaláng tiszta fény, önpusztító lobogás, nem is akar lenni más....ez a gyerekkori ifis tábori dal jutott eszembe hirtelen. Tábortűz körül énekeltük mindig gitár kísérettel, ez volt az esti meghitt pillanatok egyike. Ez az advent is olyan volt, meghitt, csendes, és ünnepi.Nem is akárhol ünnepeltünk, hanem fenyőfák tövében, kint a magas hegyek között.Ott más. Ott mindig minden más. Ott lehet érezni, hogy kicsit megállítottuk az időt, hogy másképp süt a nap, hogy zöldebb a fű, és még a hűvös is elviselhetőbb.Ott mindennek megvan a varázsa.
Eljött a várakozás időszaka, a várakozás megszentelése.Nagy kedvenceim közé tartozik Pilinszky, aki páratlanul írt erről.
"Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár."
Pilinszky János